A gyöngyösi Sarlós Boldogasszony Ferences templom és kolostor

A templom legrégebbi részei a szentély és a mellette álló torony az 1300-as évekből, melyet valószínűleg a Bánffy család építtetett. A törökök általi károkat szenvedett templomot G. Battista Carlone egri mester építette újjá, ekkor, 1701-1727 között építették ki hazánk egyik legnagyobb, ma is ép ferences rendházává. A második építési periódusban, 1745-ben készítette Singer Mihály egri kőfaragó a homlokzati oromzat szobrait, majd az újjáépítés utolsó szakasza idején (1758-1766) Quadri Kristóf gyöngyösi mester elkészítette a mostani karzatot, tatarozta a sekrestyét, más mesterek új oltárokat és kápolnákat emeltek. 1760-ban Kernhofer György rendtartományi főnök a gótikus szárnyas oltár helyébe barokk főoltárt építtetett Hebenstreith József pesti szobrásszal és felszerelte a Bécsből hozott óriási csillárokat. A szószéket 1762-ben Seidler Mátyás, az orgonát Staudinger János készítette. Egy 1904-es tűzvész után Schulek Frigyes és Lux Kálmán tervei szerint végezték a helyreállítást. 1987-1990 között ismét felújították.

Azonosító: 
LTK/VÁTI/MV/34/65
Állomány: 
VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet)
Készítő: 
Múzeumok és Műemlékek Országos Központja
Készítés helye: 
Gyöngyös
Készítés ideje: 
1951
Méret: 
nem standard méretre vágott fotó
Írja be a választ.

A gyöngyösi Sarlós Boldogasszony Ferences templom és kolostor

A gyöngyösi Sarlós Boldogasszony Ferences templom és kolostor