Villamospálya az Erzsébet híd budai hídfőjénél
A budapesti Erzsébet híd újjáépítésének megvitatására a II. világháború után először 1951-ben került sor, aminek irányítására a Közlekedésügyi Minisztérium „Erzsébet-hídi Nagybizottságot” hívott össze. Hosszas gondolkodás és tervezés után a szakemberek úgy döntöttek, hogy az új hídnak a régi híd tengelyében kell megépülnie, hatjáratú kocsipályával, amelynek két középső pályája a villamos vágányokat is magában foglalja, valamint két oldalt egy-egy gyalogjárdával. A tervezésnél figyelembe kellett venni, hogy az új híd terhelése a szélesebb pálya következtében több mint 30 %-kal nagyobb lett, mint a régié, ezért a régi szecessziós architektúra megtartásától el kellett búcsúzni. Az új híd két, acélból készített, 61 darabból álló elemi kábelből összeállított tartókábelre lett felfüggesztve. A kábelkötegek befoglaló formája egy csúcsára állított szabályos hatszög lett, mivel ez az alakzat volt a legalkalmasabb arra, hogy a kittmasszával gondosan kitöltött, sohasem vízszintes felületeiről a víz gyors lefolyása biztosítva legyen, és az elemi kábelek közé való beszivárgása lehetetlenné váljon. A tartókábelek nagyszilárdságú, szegecselt acélból készített pilon-oszlopokra támaszkodtak. Az új hidat több éves kivitelezés után 1964. év végén adták át a nagyközönségnek.
Villamospálya az Erzsébet híd budai hídfőjénél
Villamospálya az Erzsébet híd budai hídfőjénél