A balatonalmádi strand a Központi Park területén

A Balatonalmádit a tömeges üdülés egyik gócpontjává kijelölő 1958-as balatoni fejlesztési terv alapján elkészült a Tiry György tervezte ún. „Központi Park”. Ez az almádi partszakasz bővítését és a szomszédságában lévő területek kiépítését tűzte ki célul, a helyszín kiválasztását a vasúti töltés vonala határozta meg, ami ezen a szakaszon a Balaton partjától távolabb húzódik.
Az első, 1963-ig tartó ütemben az állomás és a már meglévő strand közötti park kialakítása volt a fő feladat. Felépült az üzleteket, bazárokat magába foglaló pavilonsor és a Pannónia Étterem. A régi, 1927-ben épült strand nyugati szélét vízbenyúló terasszal bővítették, amire könnyűszerkezetes büféépületeket és standokat telepítettek. A központi szakasztól délnyugatra napozóstrandot létesítettek, amit újabb elárusító épületcsoporttal láttak el. Bár a bazárok és pavilonok a fejlesztés látványtervein a megszokott téglány alaprajzúak, lapostetővel és tört ívű tetőkkel fedettek, a megépültek között kör alaprajzúak is születtek.

Azonosító: 
LTK/VÁTI/139/103
Állomány: 
VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Balatonalmádi
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
90x120mm
Írja be a választ.

A balatonalmádi strand a Központi Park területén

A balatonalmádi strand a Központi Park területén