A balatonalmádi autóbusz-pályaudvar főhomlokzata

A Veszprém-Alsóörs vasútvonalat az 1968-as második Közlekedéspolitikai Koncepció megszületése után 1969-ben az ország több kisforgalmú vonalával együtt megszüntették. A koncepció a IV. ötéves terv célkitűzéseit is befolyásolta: a kiesett vasúti személyszállítást buszjáratokkal pótolták és e ciklus alatt új autóbusz-pályaudvarok, karbantartó és tároló telepek épültek az ország több pontján. Balatonalmádiban 1976-ban, a IV. ötéves terv beruházásaként átadták a 10 kocsiállással kialakított állomást. Tervezője Nyíri Mária volt, akinek ekkor már a nevéhez kötődött a makói, hódmezővásárhelyi, dunaföldvári, dunaújvárosi és győri VOLÁN pályaudvar. Nyíri a korszak és saját buszpályaudvar-építészetére jellemző szögletes formák helyett a balatoni épületeken is megjelenő kerekdedhez nyúlt: a váró- és irodaépület tömegét két összekapcsolt henger adja, árnyékoló tetői áramvonalasan lekerekítettek. A váró belső tere is centrális alaprajzú, amit a középen elhelyezett csillár és pad is hangsúlyoz. A terem repülő vadlibákat ábrázoló mozaikképe Rác András alkotása.

Azonosító: 
UVA/100834-100848/100835
Állomány: 
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Balatonalmádi
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
90x120mm
Írja be a választ.

A balatonalmádi autóbusz-pályaudvar főhomlokzata

A balatonalmádi autóbusz-pályaudvar főhomlokzata