Az egész Balatonra kiterjedő 1958-as fejlesztési terv szerint Siófokot a tömeges üdültetés befogadására kellett alkalmassá tenni. Az Aranyparton 1960-ban még csupán a brüsszeli motelek várták az üdülni vágyókat, 1961-ben adták át a kétemeletes Vénusz Szállót, és ugyanebben az évben elindult tópartra tervezett a szállodasor telepítése. Felépültek a hatemeletes Balaton, Lidó és a Hungária Szállók, a beruházást pedig 1966-ban a tizenhárom emeletes Európa Szálló zárta. Megnyitásának évében, 1966-ban Tihany helyett az Európa Szálló panorámás közösségi tereiben tartották meg magyar, olasz, osztrák és lengyel csapatok részvételével a IX. Nemzetközi Bridzsversenyt.
A hatemeletes szállodák egyenként 276 férőhellyel működtek, míg a toronyszálló 2 ágyas, fürdőszobával és loggiával ellátott szobáival összesen 300 főt tudott fogadni. Saját strand, liftek, és a tóra néző társalgók mellett az Európa Szállón bárral kialakított tetőterasz várta a hotel vendégeit, amire a liftek mellett vészlépcsőként is funkcionáló külső lépcső vezetett fel. A korszak építészetére jellemző társművészeti alkotásokat a szálló földszinti pilléreire tervezett Garányi József kerámia installációi és Bán István közösségi terekbe tervezett gobelinjei képviselték. Az üdülőkomplexumhoz tartozott a négy hotelépületet kiszolgáló 1000 adagos Siófok Étterem és az Éden Bár, a szállók földszintjén kialakított szolgáltató létesítmények és az eléjük telepített parkolók.