Siófok a II. világháború után a tömeges üdültetés egyik fő balatoni gócpontjává vált. Az egész Balatonra kiterjedő 1958-as fejlesztési terv szerint Siófokot – Balatonalmádi, Fonyód, Balatonlelle és Zamárdi mellett – nagy tömegek befogadására kellett alkalmassá tenni, ide irányítva a hazai SZOT üdültetés oroszlán részét. Már 1947-ben, a Sió csatorna építési munkái közben telepített új zsilippel megkezdődött a tópart rendezése. 1950-ben Balatonújhellyel együtt Balatonszéplakot is az üdülőhelyhez kapcsolták, ennek hidromechanizációs feltöltésével kialakított, 1,7 km hosszú parti szakasza lett az Ezüstpart. A Sió csatornától keletre pedig szintén hidromechanizációs feltöltéssel létrejött a 4 km hosszú, parti védőművel, szabadstranddal és sétánnyal kialakított Aranypart. A település üdülőövezetének e két új szakaszt jelölték ki, s az 1960-as évektől párhuzamosan folyt a fejlesztésük, illetve a beépítésük későmodern stílusban tervezett szállodákkal és üdülőházakkal. Többségük az előttük elterülő partszakaszon saját strandot biztosított a vendégeinek.