A 3-as metró Nyugati téri megállójának építése

A Nyugati téri metróállomás a Nyugati téri közlekedési csomópont, valamint a Nyugati pályaudvar hatalmas forgalmát hivatott a metróhálózatba bekapcsolni. Építése idején (generáltervező: UVATERV, építész: Czeglédi István) forgalma meghaladta a 30.000 fő/óra értéket, ezzel egyike volt a legnagyobb forgalmú metróállomásoknak. Ez az állomás volt az első két kijárattal kialakított mélyállomása a budapesti metróhálózatnak. Ehhez a különleges forgalmi igényhez alkalmazkodott a továbbfejlesztett „Budapest” állomástípus, amelyet öt alagutas szerkezeti rendszerrel alakítottak ki. A vonal részét képező öntöttvas tübbinges szélső alagútjaihoz két azonos, majd középen egy nagyobb szelvényű alagút csatlakozik, az így kialakított ún. aszimmetrikus szerelvény a forgalmi igényeket kielégítő paraméterekkel rendelkezik. Mai napig a 40 méter hosszú elosztócsarnok két végéről indulnak a felszíni kapcsolatokhoz vezető mozgólépcső-alagutak. Innen felérve egy közel 2060 m2 alapterületű csarnokba érkezünk, ahol a tér minden irányába vezet feljárat, lépcsős, illetve rámpás kialakítással.

Azonosító: 
UVA/81.4024-81.4082/81.4043
Állomány: 
UVATERV (Út-, Vasúttervező Vállalat)
Készítő: 
nincs adat
Készítés helye: 
Budapest
Készítés ideje: 
nincs adat
Méret: 
90x120mm
Írja be a választ.

A 3-as metró Nyugati téri megállójának építése

A 3-as metró Nyugati téri megállójának építése