ESzR ESZ-1020 számítógép az IBM-től
1969-ben a Szovjetunió kezdeményezésére létrejött Egységes Számítógép Rendszer (ESzR) célja volt, hogy a tagállamok szoros együttműködésben kifejlesszenek egy közös számítógépcsaládot és gyártsák azt. Ennek prototípusául az IBM 360 gépcsaládot választották. A koncepció célja egy korszerű tervezési, technológiai, hardver és szoftver alapokra épülő architektúra kidolgozása volt. Ebben az adatok ábrázolásának alapegysége a 8 bites byte lett. Egy szó hossza 4 byte, az ennél nagyobb változó hosszúságú adatmezők mérete pedig az alapegység egész számú többszörösei, maximum 256 byte volt. Az ESzR alapmodelljeihez tartozott az ESZ-1020 is, amihez több, mint 150 különböző berendezést lehetett csatlakoztatni. Nagyfokú kompatibilitással rendelkezett, azaz az egyik modellre írt program változtatás nélkül vagy kisebb változtatásokkal futtatható volt a többi gépen is. Az ESzR ESZ-1020 számítógépet (rövid neve: R20) Minszkben, Brestben és Szófiában gyártották, először 1971-ben. Magyarországon 1973 és 1976 között összesen 44 db-ot helyeztek üzembe.
ESzR ESZ-1020 számítógép az IBM-től
ESzR ESZ-1020 számítógép az IBM-től