A Szilágyi Erzsébet fasoron álló, 1967-ben átadott Budapest Szálló környezetétől jelentősen eltérő tömegével és magasságával a főváros ikonikus épületeinek egyike. A KÖZTI alkalmazásában álló Szrogh György a kijelölt szűkös helyre egy tizennyolc szintes toronyépületet tervezett, melynek tizennégy lakószintjén 280 - belső körfolyosóról nyíló, panorámaablakos - szállodai szobát alakítottak ki. A szálló alapozási terveit és tornyának süllyedésmérését az FTV munkatársa, Balázsi Béla készítette, alapozása egy csonkakúp alakú héjalap, ami az oszlopterhelést viselő peremen visszahajlik. E szerkezeti megoldással a vasbeton lemez eredeti vastagsága negyedére csökkent. A csúszózsaluzatos technológiával készült épület belső hengeres magját hat hét alatt húzták fel, majd a külső gyűrűk megépítése következett.
A kör alaprajz Budapest szállodaépítészetében azelőtt ismeretlen volt, így a felépült szálloda a korszak egyik kuriózuma lett. A kivitelezés során a gyakori tervmódosítások folytán csorbult az eredeti tervezői koncepció, így elmaradt a fogadó előtető, az anyaghasználat számos helyen eltér a tervezettől, és a liftek számát is eggyel csökkentették. További eltérés az eredeti elképzeléshez képest, hogy nem a speciálisan ide megálmodott bútorokat építették be, a közös terek belsőépítészeti kialakítása több helyen is módosult, elmaradt a tetőterasz szélvédő üvegezése, bár az acélszerkezet elkészült. Utóbbi az 1994-es renoválás után teljesen funkcióját veszítette, mivel a régi vendéglő és terasza helyén lakosztályokat alakítottak ki. Bár a hengerfalat áttörő szalagablakok a lehető legnagyobb perspektívában igyekeznek megmutatni az itt lakóknak a budai panorámát és a szobák trapéz alaprajza is e térélményt növeli, 1967-ben a korszak technikai korlátai még nem tették lehetővé, hogy a panorámaablakok a szobák falainak teljes hosszában nyithatók legyenek. A közös terekben az ajánlott burkolati anyagokat figyelmen kívül hagyták a kivitelezés során, a nyersbeton felületeket lemeszelték. Mindkét fél észrevételei fennmaradtak az utókor számára, Szrogh György leírása a Magyar Építőművészet 1968/4 számában jelent meg, a megrendelői oldal véleményét pedig Dezső János képviselte a Műszaki Tervezés 1968/5. számában.